/ nyomtatás

Tisztelt Csóri Polgártársak!

Önkormányzatunk megkezdte a 2017. évre vonatkozó költségvetésének tervezését. Ebben a munkában kérjük most az Önök segítségét, a Ti segítségeteket! Hiszen a település kiadásainak és bevételeinek irányítása közügy, a fejlesztés a lakosság komfortérzetének növelését kell, hogy hozza. Éppen ezért szeretnénk minél szélesebb körben megismerni a lakók elvárásait, elképzeléseit.

Félreértés ne essék, nem azt szeretném sugallni, hogy mi vagyunk a jó tündérek, akik minden kívánságot teljesítenek. De azért azt bízvást állíthatom a magam és képviselõtársaim nevében,hogy amit tudunk, megteszünk, amire futja, azt betervezzük!

Egy kis iránymutatásként pár elképzelés a tavalyi felmerülõ problémák miatt (a teljesség igénye nélkül):
 
Közvilágítás bõvítése (1-1 lámpa betoldása a faluban 34 helyen)

Közvilágítás bõvítése (komplett szakaszok beillesztése a rendszerbe: Fõ tér, Arany, Ifjúság)
 
Temetõi urnafal

Települési fásítás, virágosítás

Temetõi kerítés (a jelenleg hiányzó teljes szakaszon)

Vis maior pályázatokhoz önerõ

Buszmegállók újraüvegezése (ahol össze vannak törve)

Pályázati önrész (mûvelõdési ház felújítása)

Sportlétesítmény fejlesztéses pályázatokhoz önrész

Tekepálya karbantartás

Falunap

Könyvtárfejlesztés (új könyvek, folyóiratok, kisebb bútorok)
 
Önkormányzati épület fûtéskorszerûsítése (Polgármesteri Hivatal – napelem felszerelés)

Rendezvényekhez hozzájárulás (kisebb koncertek, mikulás várás, amatõrolimpia)

Vízkár elhárítási tervelkészítése (Kormányhivatal kötelez bennünket)

Helyi Építési Szabályzat komplett felülvizsgálata és átalakítása


Akinek tehát van konkrét javaslata (figyelembe véve azt, hogy az minél több ember javát szolgálja), akkor kérem, írja meg részünkre! Köszönjük!