Civil szervezetek
Jó Barátok Nyugdíjas Egyesület
- Vezető neve: Buresné Mészáros Edit
- Telefonos elérhetőség: +36 30 507 7204
- Facebook oldal
Az egyesület 1994- ben Lila Akác néven kezdett működni, 1995-től pedig már Jó Barátok-ként folytatta a tevékenységét. A 30 éves jubileumi ünnepünket, ezért 2025-ben szerveztük meg. A 2025-ös év más szempontból is mérföldkő közösségünk számára. Január 1-től kivált az egyesületből a Csóri Csuka Dalkör, önállóan működnek tovább.Nyugdíjas Egyesületünk taglétszáma jelenleg 27 fő, nagyon jó kis csapat vagyunk, összetartunk, a találkozásaink jó hangulatban telnek. Odafigyelünk egymásra, osztozunk örömben, bánatban, nem hagyunk senkit magára. Egyesületünk célkitűzései: Hasznos tevékenységeken keresztül fizikai és lelki egészségünk megőrzése, a korai leépülés megelőzése. A családon túl hasonló korú társakkal találkozni, jókat beszélgetni, érezni, hogy még szükség van ránk.
Ennek szellemében terveztük meg és tervezzük az éves programramunkat. Kézműveskedünk, történelmi és egészségügyi témákban előadókat hívunk, havonta szervezünk kirándulásokat. Többször voltunk színházban, negyedévente táncos összejövetel keretében köszöntjük a születés- és névnaposainkat. Falunk életében is aktívan részt veszünk, továbbá a helyi civil szervezetek által szervezett programoknak is részesei vagyunk. Kapcsolódtunk az „Életet az éveknek” Országos Nyugdíjas Egyesület Fejér Vármegyei Szervezetéhez, és az általuk kínált programokból is válogatunk, rendezvényeiken megjelenünk.
Szeretnénk így folytatni a munkánkat, hisz nagyon jó dolog tartozni egy olyan közösséghez, ahol jól érezzük magunkat, ahol jelen van a vidámság, a megértés és segítőkészség.

Csóri Alkotó Közösség Egyesület (CSAK)
- Vezető neve: Gillányi Eszter Borbála
- Telefonos elérhetőség: +36 30 529 2048
- Facebook oldal
A CSAK egy alulról szerveződő helyi kezdeményezésként jött létre 2008-ban azzal a céllal, hogy Csór közösségi életét színesebbé, aktívabbá, sokoldalúbbá tegye. Fő feladataink: Csór kulturális életének fellendítése, programok szervezése, Csór lakosságának összefogása a közösségi célok megvalósításának érdekében. 2008 óta hagyománnyá vált éves programjainkat együttműködő partnereinkkel (önkormányzat, nyugdíjas egyesület, iskola, óvoda) közösen szervezzük. Ezek: Magyar Kultúra Napja, Költészet Napja, falubálok, falutakarítás és virágosítás, gyermek kézműves programok, játszóház, majális, Mikulás-ünnepség, Márton-nap, falukarácsony. Az elmúlt években települési játszótérre hintát, kiülőket, ivókutat vásároltunk, emellett a falu temetőjébe lélekharangot készíttettünk. 2016-ban az iskolások részére „Az ÉV Madara” vetélkedőt szerveztünk. 2017-ben Egészségmegőrző Programot indítottunk, melyben hétféle állandó foglalkozás (pl. gerinctorna 50 felettieknek, trx, aerobic, jóga, stb) mellett alkalmi rendezvényeket (előadások, beszélgetések, Kihívás Napja) szerveztünk. Az iskolások számára rajz, illetve szavalóversenyeket szervezünk. 2018-ban a MOL támogatásával parkfelújítást végeztünk, a helyiek önkéntességével növényeket ültettünk, új padokat, szemeteseket helyeztünk el, pergolát építettünk. 2019-ben partnereinkkel közösen Egészséghetet és Majálist szerveztünk. A világjárvány időszakában programjaink számát csökkenteni kellett, de 2021-ben már újra meg tudtuk szervezni a Káposztafesztivált. 2022-ben programjainkat teljes erőbedobással szervezzük, a Kiszebáb-égetéstől, az adventi rendezvénysorozatig, programot kínálva a helyi közösség aprajának-nagyjának. A nyári időszakban szabadtéri utcabált szerveztünk, folytatjuk a Halloween-i gyermekprogramokat is. 2022-ben a Magyar Falusi Civil Alap támogatása segítségével (1.942.765 Ft) nagyszabású játszótér és kültéri közösségi tér fejlesztést valósíthattunk meg, amelynek keretében drótkötélpályát, új mászókát szerezhettünk be, valamint egy pad-asztal szettet állítottunk a lakosokkal közösen felépített pergolába. 2023-ban a közösségi és kulturális események mellett a jótékonyságé volt a főszerep, egy súlyos balesetet szenvedő helybélit, valamint egy helyi, az olimpiára is kijutó fiatal atléta felkészülését támogattuk. 2024-ben egyrészt helyi tinédzserek segítségével végrehajtottuk régi álmunkat, letérköveztük a korábban közös erőből létrehozott kültéri közösségi terünket. A Csóri Polgárőrséggel karöltve a községi temetőt tisztítottuk meg az elvadult növényzettől, Márton napon pedig, több civil szervezet összefogásával gyűjtőakciót hirdettünk egy súlyosan beteg helyi kisfiú és családja megsegítésére. 2025-ben, a tisztújítás után új előadássorozatot szerveztünk, megújítottuk pergolánkat, valamint megszerveztük a X. Káposztafesztivált, amelyre egy 10 éves jubileum receptfüzetet is készítettünk.
Csóri Csuka Dalkör
- Vezető neve: Szabó Imréné
- Telefonos elérhetőség: +36 30 515 8993, +36 30 605 7161
- Facebook oldal
A Csóri Csuka Dalkör nagy múltra tekint vissza, valódi megújulását azonban 2019-től számítjuk, amikor felvette a Csóri Csuka Népdalkör nevet, és megkezdődött az együttműködés Báthory László művészeti vezetővel. Azóta a közösség számos fellépésen, versenyen és énekes találkozón vett részt, de számukra a legfontosabb mégis a hétről hétre megélt közös éneklés öröme. 2021-ben a dalkör bekerült Csór község értéktárába, és a település kulturális életének meghatározó szereplőjévé vált. Nemzeti ünnepeken és helyi rendezvényeken állandó fellépők, repertoárjuk pedig a népdaltól a magyar nótán és cigányzenén át az egyedi, koreografált műsorokig terjed. Céljuk mindig ugyanaz: mosolyt csalni a közönség arcára. A közösség 2025-től önálló egyesületként működik tovább Csóri Csuka Dalkör Egyesület néven. Vezetőjük Hollósi Zoltánné Juci, az egyesület elnöke pedig Szabó Imréné, „Ircsi néni”. Ettől az évtől két hagyományteremtő rendezvényük is született, az egyik a karácsonyi- a másik a farsangi téltemető műsor. 2022-ben útjára indították a Csóri Csuka Népzenei Fesztivált, amely mára több száz fős, egész napos rendezvénnyé nőtte ki magát, hazai és külhoni fellépőkkel. Emellett évente megrendezik a Csóri Csuka Amatőr Ki Mit Tud tehetségkutatót is, amely a közösség összetartozását erősíti. 2024-ben Csoór Ágota csatlakozásával új lendületet kapott a szakmai munka. A két művészeti vezető létrehozta a Fecskefészek Citerás Tanodát, amelyben több korosztály tanulhat citerázni, és Fecskefészek Citera Duóként kísérik a dalkört. Különösen fontos számukra az idős otthonok látogatása: hisznek abban, hogy egy ismerős dallam vigaszt, emlékeket és közösségi élményt adhat. A Csóri Csuka Dalkör munkája nap, mint nap a közösségért, az örömért és az emberi kapcsolatok megtartó erejéért születik — mert számukra a dal nem csupán zene, hanem szeretetből épülő közösség.
Számlaszámunk: K&H Bank 10410400-00000190-13020073
Adószámunk: 19430333-1-07
E-mail címünk: csukacsori@gmail.com

Csóri Polgárőrség Közhasznú Egyesület
- Vezető neve: Dunavölgyi Tímea
- Telefonos elérhetőség: +36 20 433 9792
- Facebook oldal
Egyesületünk, a Csóri Polgárőrség Közhasznú Egyesület 2006.-ban alakult, 2009 óta közhasznú státuszban működik. 20 főből álló tagságunk önkéntesen végzi Csór község közbiztonságáért polgárőri tevékenységét, úgy, mint: - a településen élő emberek értékeinek védelme, - a közbiztonság minél magasabb szintű fenntartása, - a különböző települési rendezvények biztosítása, azokon aktív részvétel, - temetések, rendezvények, versenyek időtartama alatt a gépkocsik őrzése Kiemelt kapcsolatunk van a Fejér Vármegyei Polgárőr Szövetséggel és rendszeresen segítjük egymás vállalásait az Alba Regia Polgárőr Egyesülettel. Folyamatos segítői vagyunk a Csóri Alkotó Közösség, a Csóri Csuka Dalkör és Csór Község Önkormányzat rendezvényeinek. Egyesületünk működtetésének fő bázisát a nyertes pályázatok (NEA, helyi önkormányzat), a személyi jövedelemadóból felajánlott 1 százalékok és adományok adják.
Tagfelvétel: ha Ön is segítené önkéntes csapatunk munkáját, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Elérhetőségeink:
Címünk: Csóri Polgárőrség Közhasznú Egyesület
8041 Csór, Fő tér 10.
Telefonon: +36 20 433 9792
Dunavölgyi Tímea elnök
email: csoripolgarorseg@gmail.com